Akkezdet Phiai: Akkezdet [2004. június 7. 19:10] „Hogy lehetne más MC jobb, ha mind balfasz? hogy lehet, hogy abból lesz tűz, hogyha oltasz?” Rendes hiphop magyar nyelven, Ittakkezdet! Saïd és Újonc odabasz, jó alaposan. A tények: Wacuum Airs produkció, Bobakrome stúdiómágia, legyen inkább produceri munkák és mastering, az alapok Saïdtól, scratch: Q-Cee – Vinyl Warriorz, DMC-bajnok. A lemez 27 trackkel bír, jó 78 perc, intro meg nyolc skit, átkötés-hangjáték, ha úgy tetszik, Mathieu Kassovitz Gyűlölet című alapfilmjéből a java, kicsit sok, de úgy tűnik, kell egy rendes raplemezre, ez meg egy rendes lemez. A zenék mondjuk megfelelőek, a kifinomult fülek nem fogják high enden csócsálni a beateket, ahhoz kissé élesek, de hatalmas himnuszt vagy hármat is sikerült összetenni. Jó volna nem kettős mércét használni a magyar zenékre – majd a szövegek miatt úgyis muszáj lesz… -, annyi biztos, hogy már a nyitó, Akkezdet című tétel miatt okvetlen bólogatni kell, ez az inger még sokszor visszatér, egyből a negyedik Lénél, szóval működik a muzsika. Q-Cee és Saïd scratchei mennek, valaki, tán az előbbi négyujjaz jól: szeretem, ha hiphop-lemezen van, aki ügyesen húz. Akkezdet A Phiak szövegtechnikája kiváló, tetszésük szerint játszanak a sorokkal, nem ijednek meg a periódusoktól, rímes büntetésük maga alá gyűri a beateket, mer a líra sűrű és veszélyes. „ha idenézel, azt mondod: ezek nem viccelnek, de az egész rap-tenyészet benézett, de ilyet ezek még nem láttak, irány a szemészet” – és ez így is van, nem kell összeráncolt homlokkal zordulni, sem fejet fogva feszengeni a dilettáns szóáradaton: üdítően innovatív, szellemes és jócskán beleszarós, ugyanakkor okosan kidolgozott textussal van dolgunk. Gyakorlatilag nincsenek klasszikus sorok, folyamatos asszociációs forma-játékban csörgedez a mondanivaló, vagyis inkább hömpölyög, mert nem lehet átlépni a duzzadt szövegpatak fölött, nem érdemes. A témák életközeliek, sok szó esik pénzről, csajokról, de a legtöbb a fűről mint esszenciális tápanyagról, üzemanyagról; persze az egyéni integritás, az önértékelés verbális kifejezése és a kegyetlen oltás is vissza-visszatérnek, Újonc hosszú szakasza a Mivel játszolban egyszerűen zseniális, például. Olyan szófordulatra, amire felkapod a fejed, számolatlanul van példa, de nem ezek magukban adják az élményt, hanem az a posztmodernnek csúfolt módszer, ahogy az elemek összekapcsolódnak kereteket tágító, öntörvényű rendben: meta-, vagy ha így jobb, szuper-rap. Kiemelkedő produkció, nem vitás, a hiphop verbál-ágát ha nem is csak így - de így mindenképp érdemes művelni. Az irodalom térvesztése tézis nem áll helyt, ha csak a bőrkötöttet vetjük össze a paperbackkel; végre van fricskázóan illiterális, mégis inspiráló és szórakoztató street speech a hazában, igazi irodalom a poszt-artban, húzogathatjuk a vonalakat, állítgathatjuk a kultur-vektorokat, a mém se döbbent, Akkezdet Phiai meg nyomják a „klasszikus fost”. És még nem hallottam őket élőben…